SZJA 1%

Tisztelt Horgásztársak!

Amennyiben az SZJA 1 %-ával támogatja egyesületünket, az alábbi adóazonosítószámon teheti meg:
19926177-1-12

Támogatásukat előre is köszönjük.

Tisztelettel,
Petőfi HE elnöksége

Megérkezett a víz

Üdvözlök mindenkit!

Megérkezett a karácsonyi akándékunk az Ipolytól. Az elmúlt napok esőzéseinek köszönhetően a folyó vízállása lehetővé tette a csatornánk feltöltését és a tavunk vízpótlását. Legalább 3 napig fogunk vizet kapni, ami sokat fog enyhíteni a mintegy 90 cm vízhiányunkon.

Üdvözlettel,
Szajkó Viktor

Adventi készülődés

Advent harmadik vasárnapján egyesületünk egy felejánlását teljesítette Szécsény városának. Az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtásakor 150 adag halászlevet osztott szét egyesületünk az odalátogató vendégek körében.  Ennek a megvalósításában segítségünkre volt a Rákóczi Horgászegyesület , Jászberényi Zsolt, Tóth István, Kovács Attila , Puszta Tibor, Kalmár Tibor, Orosz Gergely, Várszögi Attila, Ocsovszki Pál, Kiss Tamás, Barna László, Figura Adolf, Szerémi Zsolt. Önzetlen segítségük nagyon sokat jelent számomra. Bebizonyították, hogy létezik még olyan ember, aki mások megsegítésében, megajándékozásában örömét leli.

Köszönöm és mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok!

Szajkó Viktor
Petőfi HE elnöke

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support